Voltak jelek: az utolsó fotók, amik Karl Lagerfeldről készültek
május 18
Február 19-én minden szakmabelit és divatrajongót hidegzuhanyként ért Karl Lagerfeld Karl Lagerfeld divattervező, divatfotós 31cikk 5galéria 0videó Még több róla halálhíre. A legendás tervező nemsokkal azután hunyt el, hogy kórházba szállították, azóta pedig az is kiderült, hogy az elmúlt időszakban komoly betegséggel vívott harcot, ebben a harcban pedig sajnos alulmaradt.
Azóta a Chanel divatház már az utódját is kinevezte, ahogy már azt is tudni, ki örökli Karl Lagerfeld Karl Lagerfeld divattervező, divatfotós 31cikk 5galéria 0videó Még több róla hatalmas vagyonát - ebből is látszik, hogy a kreatív igazgató készült az elmúlásra. Nincsenek nyitott kérdések, Karl mindent elrendezett, utódját, Virginie Viardot is ő ajánlotta a Chanel élére. Aki figyelmes volt az elmúlt hónapokban, akár már tudhatta is volna hamarosan mi következik, mi mégsem sejtettünk semmit.
Karl Lagerfeld Karl Lagerfeld divattervező, divatfotós 31cikk 5galéria 0videó Még több róla az utóbbi időben nagyon elhagyta magát!
A megjelenésére mindig kínosan ügyelő divatzseni az tavaly egyre látványosabb átalakuláson esett át. Bár korában már volt, hogy felszaladtak rá a kilók, néhány éve kőkemény diétával tornázta le magáról őket, súlyát pedig azóta is tartotta. 2018-ban viszont Karl újra magára szedett. De ez még nem minden, az egykori tökéletes mosoly is odalett, a róla készült utolsó fotókon a tervezőnek több foga is hiányzik, talán már ekkor is ismerte diagnózisát?
Nézd meg a Karl Lagerfeld Karl Lagerfeld divattervező, divatfotós 31cikk 5galéria 0videó Még több róla ről készült utolsó fotókat!
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.