Baleset érte Angelina Jolie lányát, de ő így is elkísérte anyukáját a vörös szőnyegre
május 17
Vannak olyan sztárok, akik a párjukat viszik magukkal a díjátadókra, és akadnak olyanok is, akik a gyerekeiket. Reese Witherspoon és 18 éves lánya gyakorlatilag minden nagyobb rendezvényre együtt érkezik, az utóbbi időben pedig Angelina Jolie Angelina Jolie Színésznő 202cikk 15galéria 2videó Még több róla is gyerekei oldalán jelenik meg a vörös szőnyegen. A Golden Globe-ra például kamaszévei közepén járó fia, Pax kísérte el, és szinte mindenki arról beszélt, milyen sármos fiúvá cseperedett az elmúlt években. A róluk készült fotókat itt meg is nézheted:
Tegnap este pedig New Yorkba utazott a színésznő, hogy egy újabb gálán vehessen részt, ahova szintén nem egyedül érkezett. Pax helyett viszont most Zaharát és Shiloh-t vitte magával – akiről egyébként az utóbbi időben egyre többet beszéltek fiús külseje miatt. Most viszont mindenkinek az tűnt fel először, hogy a 11 éves lány törött karral pózolt édesanyja mellett, noha úgy tűnt, ez nem vesz el semmit a jókedvéből.
Azóta már kiderült az is, mi történt pontosan. A család még karácsony környékén utazott el vakációzni, Shiloh pedig snowboardozott, amikor elesett, és eltörte a karját. Szerencsére profi orvosok segítettek rajta, így nem lett komolyabb baja, és tegnap már el tudta kísérni Angelinát New Yorkba a rendezvényre.
Nemcsak Pax változott sokat az elmúlt években, hanem Maddox is felnőtt! Láttad mostanában?
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.