Bella Hadid és The Weeknd hivatalossá tették a kapcsolatukat
Forrás: Getty Images
március 25
Kezdjük az előzményekkel: The Weeknd és Bella Hadid két évig jártak együtt, mielőtt 2006-ban szakítottak volna. A zenész nem sokkal később Selena Gomezzel gabalyodott össze, de abból is szakítás lett. Április végén indultak el azok a pletykák, amik arról szólnak, hogy Bella Hadid és The Weeknd egymásra találtak, mert a Coachella zenei fesztiválon és Cannes-ban is látták őket együtt. Azonban eddig ők maguk semmilyen jelét nem adták annak, hogy ezt szeretnék megerősíteni.
Ám ennek vége! A páros legutóbb Tokóban járt, ahonnan több olyan instasztori is felkerült The Weeknd oldalára, melyben feltűnik Bella Hadid is. Hála a szemfüles rajongóknak, a videók nem tűntek el 24 óra múlva, hanem elérhetőek a Twitteren:
Sőt, valaki le is kapta őket együtt:
Ráadásul The Weeknd feltett egy olyan képet is, amin a barátaival pózol, és amelyen fotósként betagelte Bellát. Bella pedig legutóbb az egyik képe leírásánál használta szerelme egyik dalszövegét.
Most már tényleg elég egyértelmű, ugye?
Hogy tetszett a cikk?
március 25
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.