Mi a fene?! Bella Hadid újra The Weeknddel nyomul?
Forrás: Getty Images
május 19
The Weeknd és Bella Hadid két évig jártak együtt, mielőtt 2006-ban szakítottak volna. A zenész nem sokkal később Selena Gomezzel gabalyodott össze, így Bella és Selena között egy kis cicaharc is kialakult, mert a modell nem tudta eltitkolni, hogy még nincs túl az exén. Azóta már Weeknd és Selena is szakítottak (aki utána azonnal összejött a volt pasijával, Justin Bieberrel), de nem mutatkozott semmi jele annak, hogy az egykori szerelmesek újra egymás felé kacsingatnának.
Sőt, az ismerőseik is folyton azt nyilatkozták, hogy túl vannak már egymáson. Most mégis együtt látták őket a Coachella zenei fesztiválon. Nem csupán egymás társaságában mulattak, de ölelkeztek, és csókolóztak is, miközben Kendall és Kylie Jennerrel ültek egy asztalnál. Azt nem tudni, mennyire komoly az egymásra találás, mert egy másik forrás azt mondta, hogy másnap már egy modell csajszival szórakozott Weekend. Háááát, kíváncsian várjuk a fejleményeket!
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.