Egy orvos beperelte Gwyneth Paltrowt, miután eltörte négy bordáját, és még csak elnézést sem kért
február 7
A keddi sajtótájékoztatón Robert Sykes ügyvéd azt mondta újságíróknak, hogy ügyfele, Dr. Terry Sanderson négy bordája eltört és agykárosodást is szenvedett, amikor Paltrow hátulról nekicsúszott. Az eset még 2016-ban történt. Sanderson Paltrow mellett a Deer Valley-i síparadicsomot is beperelte és több mint 3,1 millió dollár kártérítést követel.
Azon a napon, miután Paltrow nekiment Mr. Sandersonnak, feltápászkodott, majd lelépett anélkül, hogy segített volna a férfinak vagy legalább bocsánatot kért volna.
Paltrow-nak kötelessége lett volna segíteni, illetve jelenteni a 2016. februári balesetet.
- mondta az ügyvéd, majd így folytatta:A szabályok a hírességekre is vonatkoznak, még a Gwyneth Paltrowra is.
Ha eddig sem volt a szíved csücske, az eset után pedig még kevésbé szívleled, próbáld ki a carbonaraját hátha legalább a receptjét megkedveled.
thedailybeast.com
Hogy tetszett a cikk?
február 7
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.