A három és fél éves lányom irtó frappánsan oldotta meg, amikor beszólt neki egy néni az utcán

Ami azt illeti, mindezek a saját életemben is kihívást jelentenek. Ha azonban a gyermekemet védem, nagyobb kényszerítő erőt érzek arra, hogy megszólaljak, ha az eset úgy kívánja. De még így sem könnyű.

Legutóbb például az történt, hogy szembejött velünk az az idős néni, aki gyakran sétáltatja felénk a kutyáját. Köszönni szoktunk egymásnak, és a néni most még azt a kedvesnek szánt mondatot is címezte a kislányomnak, hogy:

Ha ezt a mondatot egy hároméves kisgyermek értelmezésében olvassuk, akkor szerintem rémisztő és horrorisztikus. Szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy rögtön az ölemben tartott kislányom fülébe suttogtam:

Annyi szufla azonban nem volt bennem, hogy a néni felé is jelezzem: nem jópofa, amit mond, káros, felesleges.

Pár nap múlva egy másik, szembejövő néni megjegyzést tett arra, hogy a kislányom minden létező pocsolyába belegyalogolt. Legnagyobb meglepetésemre a kislányom csak elnézően elmosolyodott, és annyit mondott félhangosan:

Köpni-nyelni nem tudtam a váratlan fordulat hatására, kicsit sajnáltam a nénit, és reméltem, hogy nem hallotta meg, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy titokban nem voltam egy kicsit büszke.

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!