Nem fogsz örülni a Big Little Lies-szal kapcsolatos hírnek
május 16
A Big Little Lies, azaz Hatalmas kis hazugságok című sorozat elképesztően izgalmas pillanatokat okozott a nézőknek eddigi részeivel, és ez még csak a kezdet volt, hiszen a készítők szerint az új évad még több érdekességet tartogat.
2018 óta forgatják a második évadot, 2019 nyarán pedig végre bemutatják, így fény derülhet azokra a rejtélyekre, amikre már olyan régóta kíváncsi mindenki. Sőt, a szereplők szerint még jobban bele lehet majd látni a családok életébe az új részekben.
Ami minden rajongót nagyon érdekel, hogy vajon az Alexander Skarsgard alakította Perry valamilyen módon visszatér-e majd a képernyőre. A színész erre így válaszolt:
Nem tudom, halott vagyok-e, vagy sem. Meglátjuk.
A sorozat producere azonban nem kecsegtetett erre utaló jelekkel, sőt, kijelentette, hogy egyáltalán nincs tervben, hogy a szexi színészt bármilyen formában visszahoznák a sorozatba. Helyette egy másik hollywoodi nagyágyú csatlakozott a csapathoz, ő pedig Meryl Streep.
Nem csak Perry teljes eltűnése törte le a rajongókat, hanem az is, hogy a készítők úgy tervezik, a második évaddal be is fejezik a sorozatot.
Ha a premier előtt megnéznél egy másik igazán hátborzongató sorozatot is, akkor az legyen aa You. Olvass róla a galériában.
Hogy tetszett a cikk?
május 16
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.