Megáll az ész! Blake Lively Deadpool női változatának öltözött
Forrás: Getty Images
május 20
Nem titok, hogy Blake Lively Blake Lively színésznő 209cikk 33galéria 4videó Még több róla és Ryan Reynolds imádják húzni egymás agyát. A másik félnek intézett módszeres szivatásaikat hosszú órákig lehetne sorolni, de elég, ha csak annyit mondunk, hogy pont egy ilyen tette Ryan-t a "minden idők legnépszerűbb tweetje"-díj büszke tulajdonosává:
Talán pont ezért működik olyan jól kettőjük párosa. Hiszen a két színész már 5 éve boldog házasságban él, két tündéri kislány szülei, és attól függetlenül, hogy szeretik égetni egymást a közösségi médiában, mindig jelen vannak a másik nagy pillanatainál, és büszkeséggel eltelten mesélnek a másikról.
Így van ez a Ryan legnagyobb sikerfilmje, a Deadpool esetében is. Nem is kérdés, Deadpool megadta a színésznek azt, amire mindig is vágyott. Végre nem a sármos szépfiú szerepében kell tetszelegnie, ez a karakter vicces, ironikus, egy igazi szuperhős-karikatúra, Ryan pedig lubickol ebben az egészben. Az első rész hatalmas sikert aratott, és most, hogy a héten mozikba kerül a második rész, Ryan ismét nagyon izgatott.
A Deadpool 2. részét hasonló médiaparádé előzte meg, mint az elsőt. Ryan instagramján nincs más, csak Deadpoolos content, de az antihős sok más helyen is feltűnik. Beletrollkodott Céline Dion legújabb videóklipjébe, és Hugh Jackman egyik videójába.
Tegnap este pedig eljött a film New York-i premierje, ahová Blake is elkísérte férjét. De nem ám akárhogy, a színésznő egy egyértelműen Deadpoolt idéző szettet viselt. Hát az mennyire cuki, nem?
Nézd meg a premieren készült fotókat galériánkban!
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.