Brad Pitt ezúttal a világűrt hódította meg: az Ad Astra már az első perctől őrülten izgalmas
október 15
Azoknak, akik szeretik az űrutazásról szóló filmeket, és imádták a Gravitációt, a Csillagok közöttet vagy Az első embert, megérkezett a következő űrfilm. A sztori szerint valamikor a közeli jövőben járunk, amikor a technológia nagyot ugrott, Olaszország helyett a Holdra is kiugorhatunk nyaralni, és már a világűrben is zajlanak bűntények. Roy űrhajósként dolgozik, akárcsak apja, a neves asztronauta, aki évtizedekkel ezelőtt, legutolsó missziója során tűnt el. Bár utoljára gyerekként látta őt, Roy teljes életét meghatározta a férfi, és valószínűleg ez tehet arról, hogy felnőttként minden érzését elnyomja magában. Aztán minden megváltozik, amikor kiderül, hogy apja valószínűleg életben van, és köze lehet azokhoz a feszültséghullámokhoz, amelyek több tízezer emberéletet követeltek pár hét alatt.
A film egyik nagy erőssége, hogy rendkívül látványos. Akár az űrállomáson járunk, akár a Marson landolunk, a környezet meseszép, és legszívesebben oda is szólnánk Brad Pitt Brad Pitt színész 190cikk 12galéria 7videó Még több róla nek, hogy álljon már meg egy kicsit néha, hogy alaposabban körbenézhessünk. Ő viszont nem igazán ül meg egy helyben, hiszen a történet elég pörgős, tele van akciódús jelenetekkel (már az első perc is!), és szinte negyed óránként izgulhatunk a főszereplőnk életéért. Maga a film több, mint 2 óra hosszú, de ezeknek az eseménydús jeleneteknek köszönhetően szinte elillan a 129 perc. Ami ebben a nagy pörgésben kicsit zavaró, hogy amikor a karaktereink több hetes utazásra indulnak, a képernyőn ez maximum 1 percnek érződik, így nehéz átérezni azt, hogy hónapokon át vagyunk Brad Pitt Brad Pitt színész 190cikk 12galéria 7videó Még több róla el az űrben.
Ami már kevésbé pozitív a filmmel kapcsolatban, maga a tény, hogy a főszereplővel kicsit nehéz azonosulni. Roy McBride-ot leginkább Brad Pitt Brad Pitt színész 190cikk 12galéria 7videó Még több róla narrációjából ismerhetjük meg, és hamar kiderül, hogy egy nagyon hűvös, távolságtartó karakterről van szó, akinek még zuhanás közben sem megy 80 fölé a pulzusa. Csak egyetlen dolog számít neki: hogy tárgyilagosan végigcsinálja a küldetéseit. A drámai konfliktust édesapjával való viszonya adja, még úgy is, hogy évtizedek óta nem találkoztak. Látjuk, hogy a főszereplő lelkileg milyen vívódáson megy keresztül, és maga sem tudja eldönteni, akarja-e, hogy apja még éljen, vagy inkább nem. Abba most nem megyünk bele, hogy végül mi lett ennek a szálnak a befejezése, de annyit elmondunk, hogy a katarzis sajnos elmarad.
Az Ad Astrát egyedül Brad Pitt Brad Pitt színész 190cikk 12galéria 7videó Még több róla és a látványvilág viszi el a hátán, hiszen bár olyan nagy neveket szerződtetek le a filmhez, mint Liv Tyler, Tommy Lee Jones és Donald Sutherland, az összes mellékszereplő felszínes és felejthető. Senkit sem ismerünk meg alaposabban, mindegyikük kábé 5 perc szerepet kap a filmben, így érthető, ha a nézőt nem különösebben érdekli a szerelmi történet, vagy az, hogy ki éli túl a különböző missziókat.
Összességében érdemes megnézned a filmet, ha szereted az űrutazásról szóló, akciódús történeteket, és a lenyűgöző látványvilágot, ami egyszerre tölt el ámulattal és félelemmel. Azonban jó ha tudod, hogy nagy fordulatokra és megható szerelmi történetre ezúttal nem kell készülni.
Ősszel az alábbi izgalmas filmeket is megnézhetjük a mozikban!
Hogy tetszett a cikk?
október 15
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.