Britney Spears folytatja a festést: már meg is nézhetitek második munkáját
május 14
Néhány napja derült ki, hogy Britney Spears Britney Spears Énekesnő 107cikk 7galéria 8videó Még több róla elkészítette élete első saját festményét, ami egy aukción 10 ezer dollárért, azaz kicsivel több mint két és fél millió forintért kelt el. Az énekesnő a befolyó összeget a Las Vegas-i lövöldözésben megsérült embereknek ajánlotta fel, és bár sokan vitatták a tehetségét kommentekben, többen pedig egyenesen nagyon gyerekesnek találták az elkészült művet, a szándékot mindenki nagyra értékelte.
Most úgy tűnik, Britney-t egyáltalán nem zavarja ez a néhány beszólás, az Instagramon ugyanis közzétett egy videót tegnap, amiben megmutatta, hogy ő és két gyereke folytatja a kreatív munkát. A felvételen jól látszik, hogy a popsztár újabb festménynek állt neki, és nagy lelkesedéssel dolgozott a képen – bár hogy az mit ábrázol, azt senki sem tudja.
Kattints a posztra, és már el is indul a videó!
Azt sem tudni egyelőre, hogy most csak magának készíti a festményt vagy ismét el szeretné adni. De nem lepődnénk meg, ha utóbbira kerülne sor, és a pénzt jótékony célokra fordítaná; néhány éve például egymillió dollárt ajándékozott egy rákos gyermekekkel foglalkozó alapítványnak, s ezt követően is sokszor adakozott a rászorulóknak.
Mindig jó látni, ha a sztárok jótékony célokra használják a hírnevüket, igaz?
Hogy tetszett a cikk?
május 14
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.