A kék lagúna csillagának 55 évesen is kockás a hasa - Szuper formában van
május 20
Csodálattal nézzük, ahogy a 40 évvel ezelőtt bemutatott A kék lagúna című romantikus kalandfilm ikonikus szépsége, Brooke Shields kitartással és elhivatottsággal edz, hogy visszanyerje lendületét, amely egy térdműtét után, érthetően alábbhagyott néhány évvel ezelőtt.
Mostanra azonban beérett a kemény munka, az 55 éves sztár újra elővette a bakancsát, és nagyokat túrázik barátnőivel, Mariska Hargitay Mariska Hargitay Színésznő 1cikk 0galéria 0videó Még több róla val és Ali Wentworthszel, akikkel legutóbb Amerika egyik legtöbbet fotózott természeti csodáját az Antilop-kanyont fedezte fel, ahol több száz méteres hullámzó sziklák láthatók.
A színésznő időnként megenged magának egy kis bűnözést is, hiszen pontosan tudja, hogy úgyis lemozogja az edzőteremben, ahova heti rendszerességgel eljár. Enélkül ugyanis nem lenne kockás ismét a hasa. Figyeld csak meg, ez nem plasztika!
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.