A céges karácsonyi partin lépnek félre a legtöbben: nagyon magas az arány
február 7
A megcsalást előre megjósolni nem lehet, ahogy azt sem, az adott személy kivel és mikor fog félrelépni. Ám statisztikák már foglalkoztak azzal, mégis, melyek a legnagyobb "veszélyzónák", ahol a legtöbb megcsalás történik. Az eredmények szerint sajnos a legnagyobb eséllyel férfiak és nők egyaránt egy kollégájukkal alakítanak ki affért: a bankároknál, pilótáknál és légiutas-kísérőknél volt legmagasabb az arány.
Most pedig egy újabb szomorú statisztikára derült fény, ami a céges karácsonyi partikkal foglalkozott. A vizsgálat során 1000 embert kérdeztek meg arról, volt-e már példa arra, hogy az évet lezáró munkahelyi bulin csalták meg párjukat, és sajnos elég rossz az arány. Ez alapján ugyanis minden HARMADIK ember bevallotta, hogy keveredett már munkahelyi afférba karácsonykor úgy, hogy egyébként kapcsolatban éltek.
Ezeknek az embereknek csak háromnegyede flörtölt már korábban is az adott kollégával, viszont a félrelépőknek kevesebb, mint fele (32%) bánta meg idővel azt, hogy a céges bulin megcsalta párját. Sokan az alkoholra hivatkoztak mint kiváltó ok, és csak minden tizedik ember bukott le később a párja előtt; a többiek titokban tudták tartani a románcot.

A statisztika elég szomorú, de természetesen ez még nem ad okot arra, hogy a párod céges partija alatt végig idegeskedj. A háttérsztorikat nem ismerjük, de ha a barátoddal, férjeddel boldogok vagytok együtt, akkor valószínűleg nincs okod az aggodalomra!
A megcsalást pedig csak kevés kapcsolat képes túlélni.
Hogy tetszett a cikk?
február 7
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.