Chris Hemsworthék új otthona inkább bevásárlóközpontra hasonlít
május 17
Mivel Chris Hemsworth Chris Hemsworth színész 60cikk 8galéria 9videó Még több róla nek és Elsa Patakynak három gyermeke is van, senkit sem ért meglepetésként, hogy a pár hatalmas házban szeretne élni, elegendő hálószobával és szabad hellyel. Tavaly év végén kezdték el felújítani óriási otthonukat Új-Dél-Walesben (hangzása ellenére nem északon található, hanem Ausztráliában), a munkálatok pedig lassan a végéhez közelítenek. Ezért is lepődtek meg igazán a szomszédok!
Az épület ugyanis sokak szerint inkább hasonlít egy hatalmas bevásárlóközpontra vagy egy repülőtérre, mintsem idilli, családi otthonra. A házat ugyanis szinte mindenhol beton öleli körbe, nagyon kevés a zöld, füves terület, és a legfrissebb képek alapján nem nyújt túlságosan kellemes látképet.
Persze a munkálatok még nem fejeződtek be, így akár az is lehet, hogy a végére igazán klassz lesz az épület. A pár ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy a tetőn elhelyezzenek egy óriási medencét (ami úgy fest, a sztároknál alap), és ez biztosan megdobja a látképet. De az interneten számtalan negatív komment érkezett, sokak szerint ugyanis egyáltalán nem néz ki jól a villa, sőt, van, aki szerint a szomszédban elhelyezkedő családi házak mellől teljesen kilóg Chris Hemsworth Chris Hemsworth színész 60cikk 8galéria 9videó Még több róla ék luxus otthona - ez pedig elrontja az összhatást is.
Mindenesetre kíváncsian várjuk, milyen lesz a végeredmény, hiszen malibui otthonuk maga volt a megtestesült álom!
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.