Magával ragadó könyvek, amiket egyszerűen nem lehet letenni: az alábbiakat feltétlenül érdemes beszerezned
Ha a JOY-Napok alatt beszereznél pár izgalmas könyvet, mutatunk néhány szuper regényt, amiket egyenesen imádni fogsz!
Ha a JOY-Napok alatt beszereznél pár izgalmas könyvet, mutatunk néhány szuper regényt, amiket egyenesen imádni fogsz!
Ha téged is rabul ejtett az a szokás, hogy a buszon vagy sorbanállás közben szinte automatikusan előveszed a telefonodat, hogy aznap nyolcvankilencedszer is végigpörgesd a Facebookot, akkor itt a hatékony ellenszer néhány vaskos kortárs regény formájában, amelybe túlságosan is könnyű belefeledkezni.
Februárban jelent meg Bencze Blanka első regénye, amely egy anorexiával küzdő gimnazista lányról szól. Málna folyton fázik (ezért pulcsiban alszik), kizárólag feketét visel, hashajtó tablettákat szed, nem hajlandó mások előtt enni és legszívesebben olyan vékony lenne, mint egy szitakötő. A szerző maga is átélt hasonlókat.
Már csak pár nap, és a nagy év végi rohanás után végre megpihenhetünk egy kicsit. Elcsendesednek az utcák, bezárnak a boltok és remélhetőleg mindenkit foglyul ejt majd a kanapé egy kis délutáni sziesztára. Nincs is jobb dolog ilyenkor, mint egy remek könyvet olvasni. Vagyis egy jobb dolog van ennél: egy remek kutyás könyvet olvasni.