Ebből jöttem rá arra, hogy csendes refluxom van
május 18
Mindenkinek vannak egészségügyi problémái, így eleinte én sem gondoltam volna, hogy több kisebb tünet egy közös, nagyobb gond eredménye lehet. Hiába aludtam éjjel legalább 7 órát, akkor is fáradt voltam, de ezt inkább ráfogtam a sok munkára. Reggelente többször is ébredtem gyomorfájdalmakkal, de azt gondoltam, csak rosszat ettem, és/vagy túl későn kerítettem sort a vacsorára.
Egy idő után viszont egyre több szokatlan tünetet véltem felfedezni magamon. Reggelente többször is fájt a torkom, sőt, gombócérzés is jelentkezett nálam, amihez aztán köhögés társult. Egyre álmosabbnak éreztem magam, és hiába igyekeztem kevesebbet enni este, ébredés után akkor is gyomorégést tapasztaltam. Ezek után kezdtem úgy gondolni, hogy talán a tüneteim összefüggenek, így elmentem egy orvoshoz, aki elmondta, hogy ezek alapján valószínűleg
csendes refluxom van.
A csendes reflux egyre gyakoribb az emberek körében, de mivel nem feltétlenül ugyanazok a tünetek jellemzik, mint a savas refluxot, sokkal nehezebben is ismerik fel. A gyomorsav itt is komoly gondokat okoz, gyomorégést tapasztalhatsz ébredés után, rekedtebbé válhatsz, és folyton a torkodat köszörülöd. Ehhez társulhat az is, hogy míg korábban nem horkoltál alvás közben, mostanában egyre gyakoribbá válik, főleg a hátadon fekve. Emiatt sokkal felszínesebben alszol, többször is felriadsz, ami aztán nappali álmossághoz vezet. A csendes reflux másik jellemzője az is, hogy a fogak gyorsabban kezdenek romlani, elkopni.
De mi váltja ki?
A csendes refluxot első sorban a nem megfelelő étkezés váltja ki. Ha zsíros vagy édes, fűszeres ételeket fogyasztasz nagyobb mennyiségben, pláne lefekvés előtt, az előidézheti ezt a betegséget. Különösen azért is, mert a csendes reflux leginkább éjjel jelentkezik, fekvő helyzetben. A túlsúly és a stressz pedig ugyancsak felerősíti a tüneteket.
Ha te is tapasztalod magadon a fenti tüneteket, fontos, hogy első körben az étrendeden változtass. Vacsorára már csak könnyedebb ételeket egyél, lehetőleg lefekvés előtt három órával: vagyis a szénsavas üdítőket, olajos magvakat, édességet, zsíros és fűszeres kajákat ne este fogyassz.
Ha jól jönne néhány vacsoratipp, az alábbiakat érdemes kipróbálnod! Egészségesek és finomak.
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.