Csodaszép kutyák költöztek Karinthy egykori törzshelyére
Chikán Erika Fotográfus és a Vizslabolt jótékonysági fotókiállítása a Gödöllői Királyi Kastély, Eger és Szeged után végre Budapestre érkezett. Nem is akármilyen helyszínre, egyenesen Karinthy egykori törzshelyére, a Hadik Kávéházba.
A Hadik egyike Budapest nagy irodalmi kávéházainak. A kávéház az 1920-as években élte fénykorát, megfordult itt Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Déry Tibor és még több nevezetes író, költő, művész. Ilyen illusztris társaságba érkeztek a kutyaportrék, melyek a Hadik Galérián lesznek láthatók egy hónapig.
Chikán Erika fotográfus és a Vizslabolt.hu közös kiállítása 4 év munkáját és gyűjteményét foglalja magában. A Vizslabolt.hu és Erika 2017 őszén készítette el közösen az 5. Nagy Vizslanaptárt, melyet minden évben óriási készülődés és szervezés előz meg. Szereplőválogatás keretein belül, több száz jelentkezőből választják ki a fotókon szereplő kutyákat, majd egy maratoni stúdiófotózáson készülnek el a kutyaportrék. Az 5. Nagy Vizslanaptárt különlegesnek álmodták meg, a kutyák ezer és megismételhetetlen arcát állítva fókuszba.
A szervezők így nyilatkoztak a kiállításról:
"Amikor öt évvel ezelőtt elkészítettük az első Nagy Vizslanaptárt, még nem gondoltuk, hogy hagyományt teremtünk. Nem gondoltuk, hogy minden évben több száz kutyus jelentkezik majd szereplőnek és nem gondoltuk, hogy megérjük az ötödik évet. Csak bíztunk benne és belevágtunk minden évben.” – Chikán Erika.
„Az ötödik naptárt különlegesnek álmodtuk meg. A vizsla ezer, különleges és megismételhetetlen arcát állítottuk fókuszba, ahogy mi látjuk őket minden nap, ahogy Ti látjátok őket minden nap, de ezeket a pillanatokat nagyon nehéz megörökíteni. Ez csak egy olyan fotósnak sikerülhet, mint Chikán Erika, aki ötödik éve minden naptár lelke, szeme, szíve." – Bohata Krisztina
Az ötödik naptár képei és Erika évek alatt összegyűlt fantasztikus kutya fotói összeálltak egy olyan gyűjteménnyé, melyet mindenkinek látnia kell.
A 46 vászonképből álló kiállítást a csodálatos Gödöllői Királyi Kastélyban indult útjára 2017. novemberében ahonnan az egri Artisztba költözött, majd Szegeden a Tiszavirágban folytatta nagy sikerű bemutatkozását. Május 15-től pedig a Hadik Galériában látható egy hónapig. A kiállítás végén a vászonképek jótékonysági árverésre kerülnek a Futrinka Egyesület javára. Az áverésről bővebben a Futrinka Egyesület közösségi oldalán lehet majd tájékozódni június 15. után.
A kiállítás 2018. június 15-ig látogatható a Hadik kávéházban, nyitvatartási időben. (1111 Budapest, Bartók Béla út 36.)
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.