Majka megszakította a közös munkát Curtissel: Az indokról is nyilatkozott
április 20
Majka és Curtis közösen léptek volna fel a SZIN-en Szegeden szerda este, ahogy mindig szoktak, de a nézők meglepődhettek, ugyanis Majka egyedül állt színpadra. A koncert színpadán a rapper bejelentette, hogy nem hajlandó a közös munkát folytatni legjobb barátjával, Curtissel, a zenész ugyanis súlyos drogproblémákkal küzd.
Majka a koncert után egy Facebook posztban elárulta, hogy Curtis annyira jó barátja, hogy a családtagjának tekinti, de a kábítószer olyan mértékben tönkretette a kapcsolatukat, hogy amíg zenésztársa nem hagy fel vele, nem zenélnek együtt.
Elvette tőlem az a dolog, amit mindennél jobban utálok ezen a földön. A kábítószer!!
Széki Attilával együtt elértünk a csúcsra, és most el kell engedjem a kezét, mert nem tudom tovább fedezni az életét, ami a drogról és a hazugságokról szól! Az elmúlt 5 évben megtettem minden tőlem telhetőt, de rájöttem ez idő alatt, hogy sajnos nem nekem kell mindent megtennem. Ha ő nem akar meggyógyulni, akkor nem is fog.
5 éve arról szól a kapcsolatunk, hogy próbálok szép szóval, veszekedéssel, néha már majdnem tettlegességgel, értelmi és érzelmi zsarolással, sírással vagy nevetéssel hatni rá. De be kell lássam, nem megy...
Az utolsó utáni utáni utáni utáni utáni utáni( x100) esély után már nem tudok többet tenni.
Majka teljes, Curtishez szóló szomorú bejegyzését a Facebookon tudod elolvasni:
Curtis néhány órával később, nagyon szűkszavúan reagált Majka írására:
A hír igaz! Ez egy hosszú út vége, de egy új kezdete! Mostantól külön járunk fellépni, de ne aggódjatok, jönnek az új dalok ugyanúgy.
Lehet itt a másikra köpködni, de mindenkinek megvan a keresztje és MINDENKINEK MEGVAN A DROGJA!
De én megmaradok úriember...
Szép 8 év volt! Sok sikert a csapatnak!”
A rajongók remélik, hamarosan megoldódik a helyzet a két rapper között, és ismét közösen zenélnek majd.
Láttad már Majka lakását? A galériában megnézheted.
Hogy tetszett a cikk?
április 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.