Elsőre biztosan nem mondanád meg, mekkora a korkülönbség Dallos Bogi és Puskás Peti között
május 15
Mikor Dallos Bogi és Puskás Peti az X-Faktor forgatásán egymásba szertett, majd ezt felvállalták a nyilvánosság előtt is, kaptak hideget és meleget is. Sokan nem hittek a pár kapcsolatában, pillanatnyi fellángolásnak tartották a dolgot, ám mára mindenki számára biztossá válhatott, ez nem egy gyors kaland.
Azóta Dallos Bogi és Puskás Peti számos közös élményen, és egy egészen álomszerű nyaralással lett gazdagabb, a harmónia pedig olyannyira megvan közöttük, hogy mára Bogi a vegánsággal is ismerkedni kezdett szerelme kedvéért.
És bár a legtöbb sztárpár esetében szeretik firtatni a kort, vagyis inkább korkülönbséget, Peti és Bogi esetében ez azonban fel sem merül, mert olyan, mintha csak pár év lenne közöttük. De ez nagy tévedés, hiszen több mint 10 év választja el őket egymástól: Bogi 22(!), Peti viszont már 35 éves.
Ti megmondtátok volna, hogy 13 év van közöttük?
Hogy tetszett a cikk?
május 15
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.