Ez ám a stílusváltás! Alig ismertük fel Dallos Bogit az új frizurájával!
április 25
Márpedig Dallos Bogi életében nem is olyan rég valóban egy új fejezet kezdődött, hiszen már nem titok, hogy Puskás Petivel egy párt alkotnak. Minden egyes közös fotójukról csak úgy süt, hogy mennyire oda vannak egymásért, nemrég pedig egy igazán intim fotónak is a tanúi lehettünk. És bár sokan kétkedve fogadták elsőre a kettejükről szóló híreket, mégis nagyon úgy tűnik, hogy ez bizony nem egy futó románc, sokkal inkább a nagybetűs SZERELEM! Hogy egymás életébe mekkora változást hoztak, azt csak sejthetjük, az azonban bizonyos, hogy nagyon jó időszakot élnek most meg. Ezt pedig az énekesnő egy radikális változással is megkoronázta, amelyről elöljáróban már tegnap elárult egy keveset:
Utolsó hosszú hajas kép, mert hogy ma levágattam. Ez amúgy a Madách színházban készült. Új lemez, új év, új korszak, új haj. Annyira várom, hogy halljátok az új dalokat, és a meglepiket, amivel készülök nektek.
Február elején kiderül minden. Április 9-én pedig nagykoncert az@akvariumklub-ban, szóval jegyekért kattintsatok a bio-ba!🧸💕
Most pedig meg is kaptuk a várva várt fotót a végeredményről, íme:
A long bob nemcsak, hogy eszméletlen jól áll Boginak, de olyan, mintha egy egészen más nő nézne vissza ránk a képről – egy sokkal komolyabb, érettebb nő. Alig találjuk a szavakat, egész egyszerűen meseszép! Totálisan beleszerettünk ebbe a fazonba!
Ha te is valami újra vágynál, mutatunk 10 olyan frizurát, ami sosem megy ki a divatból!
Hogy tetszett a cikk?
április 25
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.