Daniel Radcliffe átalakulására nincsenek szavak: fel sem lehet ismerni a Harry Potter egykori főszereplőjét
február 9
A sztárvilágban nem ritka, hogy a hírességek egy filmszerep kedvéért őrületes átalakuláson mennek keresztül. Míg egyesek inkább a sminkesekre bízzák magukat (mint például Nicole Kidman legutóbbi filmjében), addig mások hajlandóak a nagymértékű fogyásra és hízásra is. Ezt eddig legtöbbször Christian Bale-nél láthattuk, aki legutóbb is jó pár kilót felszedett magára az Alelnök című film kedvéért.
Daniel Radcliffe Daniel Radcliffe színész 15cikk 2galéria 6videó Még több róla a Harry Potterrel szerezte meg a hírnevet, így érthető, hogy szinte mindenki fejében a szemüveges, sebhelyes homlokú srác él. A 29 éves színész viszont nagyon szeretne kitörni a skatulyából, mostani munkája során pedig a nagyobb átalakulást is bevállalta. Jelenleg az Escape from Pretoria című thrillert forgatja, emiatt pedig szépen meg is változtatta külsejét. Hosszú hajjal és szakállal kapták lencsevégre a fotósok.
A készülő filmben ő alakítja Tim Jenkint, a dél-afrikai aktivistát, akit lecsuktak a világ egyik legkeményebb börtönében, amiért az afrikai kongresszussal dolgozott együtt a faji megkülönböztetések megszüntetéséért. A film valós eseményeket dolgoz fel, és emiatt vállalta be az átalakulást Daniel Radcliffe Daniel Radcliffe színész 15cikk 2galéria 6videó Még több róla .
Biztosan izgalmas lesz Daniel Radcliffe Daniel Radcliffe színész 15cikk 2galéria 6videó Még több róla -t ebben a szerepben látni!
Hogy tetszett a cikk?
február 9
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.