Jennifer Anistont hasonló szerepben még nem láthattad - Jön a Dumplin-film a mozikba
május 17
Jennifer Anistontól már megszokhattuk a vidám hangulatú, szórakoztató filmeket, a hamarosan mozikba kerülő Dumplin' - Így kerek az élet pedig igyekszik hozni ezt az életérzést. Azonban a korábbiakkal ellentétben itt most nem ő a főszereplő, hanem Danielle Macdonald, akit valószínűleg egyre több szerepben láthatunk. Mi már megnéztük a filmet, és most elmondjuk, nagyjából mire készülhetsz!
A sztori szerint Willowdeant nagynénje, Lucy nevelte fel, mert édesanyja mindig is túlságosan elfoglalt volt külsejével, és azzal, hogy 1991-ben ő lett a város tini szépségkirálynője. A kislány viszont nem hasonlít rá, már ránézésre sem: ducibb külsővel rendelkezik, imádja Dolly Partont (akinek valószínűleg nagynénje a legnagyobb rajongója), és nem izgatja, ki mit gondol róla. Ilyen is marad az évek múlásával, a sztori pedig akkor játszódik, amikor Willow már gimnazista, és fél éve elvesztette nagynénjét.
Anyja, Rosie már javában készül az idei szépségversenyre, amelynek ő az egyik főszervezője, és közben folyamatosan kritizálja lányát. "Dundi", ahogy ő szólítja Willowt, láthatóan magára veszi a szavakat, de mindig úgy tesz, mint akit ez nem érdekel. Amikor viszont rátalál nagynénje cuccai között egy lapra, amiből kiderül, hogy anno Lucy is jelentkezni akart a szépségversenyre, úgy dönt, véghez viszi tervét. Willow indul a versenyen, legjobb barátnőjével, és egy csapat kívülállóval, akik elég bátrak ahhoz, hogy változást hozzanak.
A film szerethető, vidám, kissé talán túlságosan is cukormázas. Akadnak benne jelenetek, amelyek egyértelműen sosem történnének meg a valóságban, és kicsit tündérmesés hangulatot adnak a filmnek. Egyes részei pedig előre kiszámíthatóak, de vannak sztorik, ahol ezen nem lepődünk meg, sőt, el is várjuk a kliséket. Na, ez pont olyan! Ugyanakkor az üzenete tisztán átjön: mindenki szép, és mindenkinek el kéne ezt fogadnia végre. A szereplők is megjegyezhetőek és egyúttal nagyon is szerethetőek, és a legjobb, hogy van karakterfejlődés a sztoriban.
Ha szereted Jennifer Aniston filmjeit, és a vicces, kicsit tündérmesés történeteket, akkor a Dumplin'-nak is érdemes esélyt adnod.
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.