Beyoncé és Ed Sheeran közös fotója eléggé megosztotta az embereket
május 19
Beyoncé és Ed Sheeran Ed Sheeran énekes, dalszövegíró, zeneszerző 34cikk 0galéria 4videó Még több róla vasárnap Dél-Afrikában jártak egy fesztivál miatt, a 'Perfect' című dalt pedig együtt is előadták a közönségnek. Az énekesnő koncertje során hatszor öltözött át, és minden alkalommal sikerült egy kicsit felülmúlnia magát. Azonban épp a ruhák miatt alakult úgy, hogy eléggé megkritizálták őket a rajongók.
Az alábbi fotó ugyanis a közös koncertjükön készült róluk: míg Beyoncé egy rózsaszín, hatalmas, virágszerű ruhakölteményben lépett színpadra, addig Ed Sheeran Ed Sheeran énekes, dalszövegíró, zeneszerző 34cikk 0galéria 4videó Még több róla nem izgulta túl a dolgot. Inkább a kényelmet vette előtérbe, ezért szimpla farmerben, valamint egy fekete-fehér felsőben énekelte végig a dalt. Külön-külön valószínűleg senki sem kritizálta volna őket, de amint egymás mellett álltak, elég furcsa párost alkottak.
Volt, aki szerint Ed Sheeran Ed Sheeran énekes, dalszövegíró, zeneszerző 34cikk 0galéria 4videó Még több róla ruhája a kínos, hiszen egy ilyen nagy volumenű koncerten jobban kiöltözhetett volna. Mások a védelmére keltek, és inkább Beyoncét kritizálták, amiért ennyire feltűnő szettben állt ki Ed mellé, akiről köztudott, hogy az egyszerű darabokat szereti. Aztán volt, aki szerint ez tökéletes példája annak, hogy a világ mit vár el a nőktől, és mit a férfiaktól.
Ed Sheeran Ed Sheeran énekes, dalszövegíró, zeneszerző 34cikk 0galéria 4videó Még több róla egy 27 éves férfi, a tény, hogy hagyjuk neki, hogy úgy érezze, rendben van ez az öltözködés, pláne Beyoncé mellett, nagyon felidegesít
Miért szólnak be az emberek Ed Sheeran Ed Sheeran énekes, dalszövegíró, zeneszerző 34cikk 0galéria 4videó Még több róla nak azért, ahogy felöltözött, amikor Beyoncé egy kicseszett luffa szivacsot visel? Úgy értem, jól áll neki, de akkor is
Minden kritikától eltekintve Beyoncé és Ed Sheeran Ed Sheeran énekes, dalszövegíró, zeneszerző 34cikk 0galéria 4videó Még több róla duettje csodálatos volt, és mindketten kihozták magukból a maximumot - ahogy azt már meg is szokhattuk tőlük!
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.