Egy divattervező és egy mentett kutya fantasztikus kollekcióval segíti az árva kutyákat
Áron története és a most napvilágot látott ARON COLLECTION születése kicsit messzebbre nyúlik vissza. Áron kóbor kutyaként, évekig rótta az utcákat mire egy ikeás zsákban, sérülten bekerült egy menhelyre. A bal hátsó lába annyira roncsolódott, hogy amputálni kellett. Áron aztán egy szerető családba került és a „nagy futásig” nem sokan ismerték. 2 hónap gazdis lét után viszont megtörtént a baj, Áron elveszett. Akkor még senki nem gondolta, hogy azon túl, hogy a megmozdulásnak köszönhetően hazakerül, milyen összefogás és nagyszerű kezdeményezés születik majd Áron "kalandjából".
Először is létrejött a „Ments meg!” csoport a Facebookon, amely közel egy év alatt 125 kutyát, 22 macskát, 1 pávát, 2 nyulat, 2 lovat, 1 kengurut, 2 teknőst és 2 papagájt juttatott haza. Az elveszett kutyákat, cicákat, háziállatokat ma már szinte azonnal bejelentik ide a gazdik. Ez már önmagában egy óriási eredmény, de Áron és gazdái nem álltak meg itt.
Varga Viktória divattervezővel közösen megalkották az ARON COLLECTION-t, mely kutyakabátokat, női- és férfi pólókat tartalmaz és az örökbefogadás népszerűsítésén túl jótékonysági célt szolgál. A kollekció minden darabja utáni bevétel a Vigyél haza alapítványon keresztül a rászoruló, gazdátlan állatokhoz kerül, segítve őket a végleges otthon mielőbbi megtalálásában.
A kollekció darabjai egytől-egyig csodálatosak, a kezdeményezés pedig egyedülállóan fantasztikus és kreatív. Gratulálunk Áronnak, gazdáinak és Varga Viktóriának!
Nézzétek meg a galériát a kollekcióról!
Áron FB oldalát ITT találjátok.
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.