Egy pár 10 éve él úgy, mintha a viktoriánus korszakot írnánk: elmondták, hogy telnek a napjaik a modern kor vívmányai nélkül
május 20
Egy pár, Sarah és Gabriel a viktoriánus korszakot választotta, és nem csak elméletben! Már tíz éve élnek a 19. században: így öltözködnek, az otthonukat is ennek fényében rendezték be, sőt, még a biciklijük is korhű! El is mesélték, milyen az életük távol a modern korszaktól.
Mindketten erősen érdeklődnek a korszak iránt, különösen pedig az 1880-as és 1890-es évek környéke. Ekkoriban fejlődött nagyon sokat a technológia: feltalálták a villanykörtét, a telefonokat, és megjelentek az első autók. Amikor pedig Sarah egy vintage fűzőt kapott ajándékba párjától, elkezdődött életük átalakulása.
Egy évvel később vettek egy 1888-ban épített házat, majd szép lassan átalakították annak berendezését és stílusát. A konyhában már nincs hűtő, helyette egy doboz jégkocka van ott, amivel frissen tartják az ételeket. Elektromos áram ugyan van bevezetve a lakásba, de izzólámpákat használnak, ahogy azt Edison anno megtervezte. Esténként pedig olajlámpásokat gyújtanak, és amikor hűvösebb az idő, kerozinnal és gázmelegítőkkel fűtik fel a szobákat.
Mobiltelefonjuk nincs, és mindenhová régi biciklivel járnak, amihez hasonlót már biztosan nem látni az utcákon.
Már egy jó ideje nem használnak mikrót és mosógépet; mindent kézzel csinálnak, a régebbi módszerek szerint. A ruháikat is maguknak készítik el, lemásolva az eredeti, korhű darabokat, és ezt annyira komolyan veszik, hogy Sarah minden nap fűzőt vesz fel.
A főzés során is igyekeznek korhűek maradni, ezért a nő olyan receptkönyvet használ, ami még a 19. századból származik. A kenyeret is magának készíti el, és antik edényekből esznek étkezésnél.
És hogy mivel keresnek pénzt? Gabriel egykor könyvtáros volt, most pedig egy kis biciklikkel foglalkozó boltban dolgozik, miközben Sarah foglalkozása író, és a viktoriánus korszakról ír. A szabadidejükben leginkább olvasnak, természetesen csakis olyan történeteket, amelyek a 19. századból származnak.
Azonban vannak dolgok, amikben mégsem követik 100 százalékig a viktoriánus életet. Például a nő számítógépen írja meg történeteit, és Facebook profilja is van, ahol ezeket népszerűsíti, valamint izgalmas infókat ír a korszakról.
Te el tudnád képzelni így az életedet?
Ha valóságban nem is, a galériában látott képek láttán legalább gondolatban részed lehet időutazásban!
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.