El tudnád képzelni? Kiderült, ki játszotta majdnem Daeneryst
május 17
Valószínűleg el sem tudnád képzelni a Trónok harcát Emilia Clarke nélkül. A színésznő annyira tökéletesen formálta meg Daenerys Targaryent, hogy a khaleesi szerep olyan, mintha kifejezetten rá íródott volna. Persze, ez nem volt mindig így, hiszen, mint bármelyik szerepre, erre is casting zajlott, és egy másik ismert színésznő is versenyzett azért, hogy eljátszhassa, de nagyon csúfosan sikerült a meghallgatás.
Kiderült, hogy az Olsen-ikrek tesója, a Bosszúállókból jól ismert Elizabeth Olsen Elizabeth Olsen színésznő 10cikk 1galéria 0videó Még több róla megpróbálkozott a khaleesi szerepével, de egyáltalán nem feküdt neki a dolog.
A karrierem kezdetén sokféle meghallgatásra elmentem, szerettem ezekre járni. Szinte már el is felejtettem, hogy egyáltalán voltam azon a castingon, ugyanis az volt életem legkínosabb válogatása. Daenerys évad végi monológját kellett elmondani, miután kisétál a tűzből. Az alkotók nem tudták eldönteni, hogy brit vagy amerikai akcentussal szeretnék hallani, úgyhogy mindkét módon meg kellett próbálnom. Borzalmasan szerepeltem. Annyira kínos volt.
Azóta Elizabeth megtalálta, milyen szerepek állnak jól neki, és szerencsére Emilia alakításában ismerhettük meg Daeneryst.
Ha még mindig Trónok harca lázban égsz, nézd meg a galériát.
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.