Itt az első fotó Brie Larsonról, mint Captain Marvel – és őrülten badass!
május 20
A 28 éves Oscar-díjas színésznő hamarosan szuperhőssé avanzsál, hiszen ő lesz Captain Marvel. A forgatási munkák már el is indultak Atlantában, ahol készült is róla néhány fotó a rucijában.
A sztori egyébként Carol Danvers-ről szól, aki egy baleset folytán szupererőt kap, mert a DNS-e keveredik egy űrlény DNS-ével. Ez lesz a MARVEL-univerzum első női központú produkciója, hiszen a Wonder Woman és az Elektra sem ebben a csapatban játszik.
A rajongók már teljesen odavannak, hogy láthassák a filmet, annak pedig a feministák is örülnek, hogy végre egy női karakter kerül a fókuszba. A mozi 2019 márciusában kerül bemutatásra, és Brie a negyedik Bosszúállókban is megjelenik majd az azt követő májusban. Hű, csak bírjuk kívárni! (Nem lesz könnyű...)
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.