Emma Watson legfurább szépítkezési rituáléja trendet ihletett
május 10
Emma Watson Emma Watson színésznő 105cikk 17galéria 5videó Még több róla határozottan egy divatdiktátor. Van, hogy haját utánozzák nők ezrei, van, hogy öltözködéséből merítenek ötleteket - nem is véletlenül, hiszen remekül néz ki, mindegy, hogy csak kilép az utcára, vagy épp egy film premierjén tündököl.
Most épp egy egészen más jellegű szépítkezési divatot teremtett, ugyanis tavaly egy interjúban arról nyilatkozott, hogy nem csak, hogy nem követi a hollywoodiak példáját, azaz nem szőrtelenít intim területen, de ráadásul szereti olajjal ápolni a fanszőrzetét.
Emma nyilatkozata először sokakat meglepett, de hamarosan többen is elkezdték követni ebben, és egyre több nő számolt be arról a közösségi oldalakon, hogy felhagytak a borotválkozással, és Emma példájára ők is inkább az olajjal ápolás mellett döntöttek.
Egy amerikai gyógyszerész nő néhány hete létrehozott egy speciálisan az intim szőrzetre való olajat, és előállt a történettel, hogy miért is tette:
Nem csak Emma Watson példája miatt szerettem volna egy ápoló olajat létrehozni, a saját tapasztalataimra is alapoztam. Tinikoromban sokszor megküzdöttem a benőtt szőrszálakkal, amik rettenetesen bosszantóak. Évekig úgy gondoltam, nem elfogadott a nemi szőrzet, de mióta Emma és sok más nő is felvállalja, én is jobban önmagam merek lenni, másokat is erre bíztatok.
A szőrápoló olaj remekül karbantartja azt a bizonyos részt, és esztétikus lesz a látvány, benőtt szőrök és irritáció sehol.
Gondoltad volna, hogy Emma Watson Emma Watson színésznő 105cikk 17galéria 5videó Még több róla ebben a témában is trendet alkot?
Nézd meg, hogyan alakult át Emma stílusa az évek alatt.
Hogy tetszett a cikk?
május 10
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.