Ezt nem teszi zsebre! Erzsébet királynő a ruhájával üzent Trumpnak
február 7
Múlt hét pénteken Donald Trump II. Erzsébet királynő vendége volt a windsori kastélyban. A eset nem volt botrányokról mentes, Trump szemmel láthatóan nem készült fel a brit királyi protokollból, fogalma sem volt, mit kellene csinálni, sőt, az egyik legnagyobb tiszteletlenséget is elkövette, elállta Erzsébet királynő útját. Hogy II. Erzsébet mit gondol az estről, azt persze sosem fogjuk megtudni, azt viszont igen, hogy mit gondol magáról Donald Trumpról.
No persze nyilvános üzengetésbe nem menne bele, ez nem Erzsébet királynő stílusa, több mint 65 év uralkodás után ennél már jóval megfontoltabb, vagy mondjuk úgy, cselesebb? II. Erzsébet ugyanis már Trump-al való találkozóra úgy érkezett, hogy ruhája titkos üzenetet rejtett, mely mindent elárul arról, hányadán is áll ő az Egyesül Államok elnökével.
Erzsébet királynő ruhaválasztása mindent elmondott!
Hiszen a ruha több, mint bárki gondolná. Egy eszköz, mellyel üzenhetünk a külvilágnak, egy álláspontfoglalás arról, hogy kik vagyunk, és mit akarunk. Erzsébet királynő gyakran él ezzel az eszközzel, táskájával titkos jeleket küld az embereinek. Szóval nagyon is érdemes figyelni, hogy mikor mit visel az uralkodó, nála ugyanis mindennek megvan az oka:
És akkor térjünk is vissza a Trump-al aló találkozóra. Erzsébet királynő erre a pénteki napra egy sárga és kék printes ruhát és egy kék kabátot választott, de outfitjében az izgalmas nem ez, hanem a bross, amit kabátjára tűzött. Ezt ugyanis a korábbi amerikai elnöktől, Obamától kapta.

De itt még nincs vége, Erzsébet királynő szombaton is találkozott Trump-al, az ekkor viselt brossa egy nagy becsben tartott kanadai ajándék, véletlen lenne választása, mikor köztudott, hogy egyre nagyobb ellentét feszül Kanada és a Trump vezette Amerika között?

Végezetül pedig még annyit hozzátennénk, talán Melania Trump is jobban tenné, ha a burkolt üzengetés ezen formáját elsajátítaná Erzsébet királynőtől, talán így nem kerülne akkora balhéba, mint legutóbb:
Egy biztos, Erzsébet királynő hatalmas forma, ennyi év uralkodás után pedig lassan neki tényleg mindent szabad!
Hogy tetszett a cikk?
február 7
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.