Amerikai turistákkal trollkodott az angol királynő
május 17
Bár alapvetően II. Erzsébet keménykezű és tekintélyes uralkodó, van, hogy ő is egy kicsit cuki nagymamává változik. Nemrég biztonsági őre, Richard Griffin osztott meg egy sztorit a brit Independent magazinnal a királynőről. Történt ugyanis, hogy Erzsébet királynő egy skót kastélynál sétálgatott Griffinnel együtt, és mikor néhány amerikai turista odarohant hozzájuk, először azt hitték, hogy fotózkodni szeretnének a királynővel. Szó sem volt azonban erről, hiszen csak útbaigazítást szerettek volna kérni, és megtudni, ott él-e a kastélyban II. Erzsébet. Mire az uralkodó trollkodós hangulatba jött, és azt mondta, nem, a királynő nem él ott, de neki van a közelben háza.
Erre az amerikai turisták teljesen fellelkesedve megkérdezték, hogy találkozott-e már a királynővel, Erzsébet azt válaszolta,
Én még nem, de a mellettem álló úr már igen.
Nos, a turistáknak talán azóta sem esett le, hogy ki viccelődött velük. A hírességek azonban egész máshogy reagálnak, mikor találkozhatnak Erzsébettel. Nézd csak a galériát!
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.