Erre a játszótérre esős napon is elindulhatsz – Játszótérteszt 9/10
május 19
Óbudán, a legtöbb lakásos hazai panelház, becenevén faluház mögött egy fantasztikus játszótérre bukkantunk. Nem új, még csak nem is az elmúlt hónapokban újították fel (jövünk majd olyanokkal is), viszont olyannyira karban van tartva, hogy nem érezhető rajta az idő múlása, pedig közel 20 éve adták át.
10-ből 9-es eredményt elérni házi tesztünkön nem könnyű, de nekik a felnőtt fitnesz park kivételével mindent sikerült, sőt az, hogy van fűtött - fedett játszószoba, árnyas terasz ahol társasozhatunk valójában bőven 10/10 pontot érdemel. A közelben egyébként bőven van felnőtt játszótér, nem messze most adtak át kosárpályát is, így igazan nem lehet panaszunk erre.
A játszótér kifejezetten árnyas, hőségben is kellemes. A fűtött játszószoba érthető módon nyáron jó időben zárva van, de az "előszobában" bőven vannak társasjátékok, és a fedett teraszon most is lehetett játszani.
A homokozó tele közös játékokkal, nincs enyém-tied-övé, nem kell kismotorral, háromkerekűvel felmálházva jönni, minden ilyen a rendelkezésünkre áll nyitvatartási dőben (minden nap 10.00-19.00 óra között, télen 18.00-ig).
Kiskamaszig bezárólag minden korosztály megtalálja a játékát, vannak vagányabbak és egészen babásak is.
Tesztszempontjaink közé a szelektív hulladékgyűjtést alig mertük felírni, és lám, itt kedves, saját kezűleg készített szelektív kukákat találtunk. Lehet osztani, nem olyan lehetetlen ám ezt sem betartani!
Tömegközelekedés
Nagyon könnyen megközelíthető játszótér, pár perc sétával a 17-es, 19-es és 41-es villamosokkal a Váradi utcai megállótól, az 1-es villamossal a Flórián tér vagy Óbudai szakrendelő megállóktól, busszal pedig a 137, 218 és 237 járatokkal lehet könnyen ide találni.
Személygépkocsival
Bőségesen van parkoló a játszótér Solymár utcai oldalán, de arra számítani kell, hogy ez fizetős övezet. (265 Ft / óra)
HOGY MITŐL KLASSZ EGY KIEMELT JÁTSZÓTÉR?
Az alábbi szempontok egy részét a "kiemelt" játszóterek esetén tartjuk fontosnak, természetesen a kisebb játszók esetén mi sem gondoljuk, hogy egy önkormányzat bírná anyagilag. (Bár az igazat megvallva szerintünk igényes játszótérbe fektetni sokkal jobb "kampányköltés", mint bármiféle plakátra és szórólapra...)
- Legyen wc (sokszor már egy toitoi-nak is örülnénk).
- Legyen kézmosó / ivóvíz.
- Ürítsék a szemetest.
- Legyen szelektív szemetes is (bilibe lóg a kezünk?).
- Tömegközlekedéssel jól megközelíthető legyen (kiemelt játszóterekről beszélünk!), legyen kerékpártároló.
- Legyenek nagyobbaknak is játékok, pl. kosárpálya, futópálya.
- Legyen büfé vagy kávézó (hamarosan bemutatunk egy ilyen játszóteret is, ahol a kísérők is kikapcsolódhatnak, amíg a gyerekek játszanak).
- Legyen felnőtt fitness park.
- Legyenek padok (épp ennél ez nagyon hiányzott).
- Legyen napvédett rész (a legjobb persze, ha fák adnak természetes árnyat, de a napvitorla is remek e célra).
Jó hír, hogy a fenti elvárásaink többsége ma már egyre több tematikus játszótéren megvalósul.
NÉZD MEG A JÁTSZÓTÉREN KÉSZÜLT FOTÓINKAT A GALÉRIÁBAN:
KönyvMegálló gyerekeknek
Remek kezdeményezés a Könyvmegálló, melynek egyik, kifejezetten gyerekeknek szóló "szekrénye" ezen a játszótéren található. Hozhatsz is, vihetsz is. :-)
Játszótereink, szervezett programjaink, klubjaink ingyenesen igénybe vehetőek a nyitvatartási időnkben. A „máltai játszóterek” mindegyike olyan kerítéssel körbekerített játékpark, melynek területén egy kb. 100 nm-es téliesített faház, azaz egy játszóház is áll. Ez lehetővé teszi, hogy látogatóink rossz idő esetén is részt vehessenek programjainkon. Játszótereinken mosdó- és pelenkázó-helyiségek is rendelkezésre állnak.
- Olvasható a maltai.hu oldalon.Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.