Tudtad? Magyar nő Erzsébet királynő rokona - nagyon hasonlítanak!
február 18
2018-ban már 65 éve annak, hogy korona került Erzsébet királynő fejére. Ekkor mindössze 27 éves volt, és talán még ő sem gondolta, hogy ilyen hosszú ideig ül majd a trónon. Ezalatt a 65 év alatt persze Erzsébet királynőnek nem volt olyan egyszerű dolga, mint Dorothy-nak végigmenni Sárgaköves Úton, döntéseit számos alkalommal bírálta a közvélemény, de őt rendíthetetlenül állta a sarat, és a mai napig van energiája árgus szemmel figyelni családja életét:
Kitartása, és karizmatikus személyisége talán pont annak köszönhető, hogy apai ágon magyar származású. Bizony, kevese tudják, de Erzsébet királynő ükanyja egy magyar grófnő, Rhédey Klaudia, akit a Windsor uralkodóház egyik ősanyjaként is emlegetnek a történelemben.

A magyar rokonságot egyébként a mai napig sem felejtette el a brit királyi család, Károly herceg 2010-ben így nyilatkozott, mikor hazánkba látogatott:
Különleges kapcsolat fűz Magyarországhoz, hiszen egy-harmincketted részben magam is büszkén magyarnak vallhatom magam ük-ük-üknagyanyám, Rhédey grófnő révén.
Ebből pedig következik, hogy bizony a kedvenc gyerkőcünk, György herceg ereiben is csörgedezik magyar vér, ő 128-ad részben magyar származású, talán ezért ilyen nagy csibész!
Hogy tetszett a cikk?
február 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.