Híres exek, akik között megmaradt az összetartozás válás után is
október 15
A szakítás vagy válás általában késdobálással végződik, és a fene se akarja többé látni a másikat. Nemhogy még összejárni vele. Egy ismerősöm például még 30 évvel a válása után is, minden alkalommal, mikor az exférje szóbakerült, jelzőként kapcsolta a nevéhez – szigorúan csaka a vezetéknevén emlegette – hogy "az a rohadék". Jobb eseteben is marad az udvarias távolságtartás, és a kötelező kommunikációra szorítkozás, többnyire a közös gyerek miatt. És nagy ritkán, ha mindkét fél geyzserre áll készen a továbblépésre előfordul, hogy az egykori szerelmesekből barátok válnak. És miért ne? Hiszen a másik jól ismer, fél szavakból értitek egymást. Még az is megtörténhet, hogy együtt röhögtök rajta, amikor a következő kapcsolatban is ugyanazok a problémák merülnek fel, egymástól jobban fogadjátok a kritikát és a tanácsot, mint az aktuális kedvestől. Szóval tud ez jó lenni, feltéve, hogy az új társakat nem eszi a penész a féltékenységtől.
Nézzétek meg a galériánkat 12 egykori sztárpárról, akik a mai napig szövetségesei egymásnak!
Hogy tetszett a cikk?
október 15
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.