Valóra vált tündérmese: egy srác felfedezte magát menyasszonya gyerekkori fotóján
május 14
Te gondolkodtál már azon, vajon hányszor sétáltál el a pasid mellett az utcán évekkel ezelőtt, amikor még nem ismertétek egymást? Hogy volt-e olyan alkalom, amikor ugyanazon a helyen voltatok mindketten, és még csak nem is sejtetted, hogy a két asztallal arrébb ülő srác egyszer a legfontosabb személy lesz a számodra? Pedig valójában erre kimondottan nagy az esély, ez a sztori pedig csak még inkább alátámasztja ezt!
Miranda épp a pasijával ült otthon, amikor nekiálltak gyerekkori fotókat nézegetni. Az egyik képen épp a lány és családja pózolt a strandon, amikor a vőlegénye észrevett egy nagyon különös dolgot a kép hátterében. Egy kisfiút, akinek pont olyan strandnadrágja és matraca volt, mint amilyen neki is régen. Aztán ahogyan jobban megnézték a fotót, kiderült: a képen látható kissrác tényleg Miranda vőlegénye!
Igen, a két fiatal 10 évvel ezelőtt már találkozott, és még csak nem is tudtak róla eddig! Sőt, a képet követően 9 évnek kellett eltelnie, mire felnőttként megismerkedtek egymással, szerelmesek lettek, jövőre pedig már össze is házasodnak.
Ennél szebb történetet ki sem lehetne találni, igaz?
Galéria / 13 kép
Könnyes lett a szemünk ezektől a történetektől, amik bizonyítják, hogy a szerelem igenis örök
Hogy tetszett a cikk?
május 14
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.