6 film, amit újra kellett forgatni, mert a nézőknek nem tetszett a befejezés
október 15
Hollywoodban elég gyakori, hogy mielőtt egy filmet végleg befejeznek, tartanak egy tesztvetítést a nézőközönségnek, hogy lássák, milyen fogadtatása van a sztorinak. Ebből derül ki a készítők számára, hogy mennyire jönnek át a poénok, elégedettek-e a történettel, és összességében mit szólnak a film lezárásához. Utóbbinál aztán sokszor megesik, hogy változtatásokat kell eszközölni.
Rengeteg olyan film van ugyanis, aminek a befejezésével a tesztközönség elégedetlen volt, vagy esetleg a kezdeti visszajelzések negatívak voltak, és emiatt a filmesek úgy döntöttek, bizonyos részeit, vagy akár a teljes lezárást átdolgozzák. Ennek kapcsán több olyan sztori is van, ami eredetileg egészen másmilyen lett volna!
Most körbenéztünk, melyek azok a filmek, amiket a nézők kedvéért írtak át, és forgattak le ismét.
Hogy tetszett a cikk?
október 15
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.