11 film, amit receptre kellene felírni rosszkedv esetén
május 21
Vannak azok az igazán rossz napok – tudjátok, miről beszélünk. Amikor már reggel is iszonyú nehezen kelsz ki az ágyból, semmi kedved kinézni az ablakon, mert jól tudod a nemlétező fénypászmákból, hogy sötétszürke az ég, nem indul be a laptopod, dugó van az Árpád hídon, összevesztél a férjeddel. Egyszerűen semmi, de semmi nem működik, legszívesebben a tizennyolc éves macinacidban tolnád végig az egész napot a kanapédon. Ha lehetne.
Na, ezekre a napokra ajánljuk a következő filmeket; akad köztük mély, romantikus történet, tele érzelmekkel – és persze okosan átgondolt, ám habkönnyű limonádé is. Van úgy, hogy ilyenekre van szükség, amikor rosszkedvünk van, és senkitől sem kérünk bocsánatot ezért.
Merthogy semmi baj a 2001: Űrodüsszeiával (sőt), de az a helyzet, hogy amikor tényleg semmihez nincs kedvünk, akkor egy idióta vígjáték vagy egy klasszikus, de annál semmitmondóbb musical húz ki a mócsingból, nem pedig egy agyalós, összetett remekmű. Íme a listánk (katt a galériára):
Hogy tetszett a cikk?
május 21
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.