Híres színészek, akik egy közös forgatásnak köszönhetően legjobb barátok lettek - És ez mit sem változott azóta
október 8
Amikor a filmekben és sorozatokban a szereplők egymás legjobb barátai, azt gondolnánk, a valóság is hasonló lehet. Hogy ha valakik együtt dolgoznak hónapokon, vagy akár éveken keresztül, megismerik és megkedvelik egymást. Na, ez az, ami egyáltalán nem így működik. Rengeteg olyan sztár létezik Hollywoodban, aki egy szerep miatt kénytelen volt olyan személlyel együtt dolgozni, akivel a képernyőn szerelmespárt vagy BFF-et kellett alakítania, de a valóságban ki nem állhatták egymást. Íme néhány példa:
Azért jó tudni, hogy ez messze nem igaz mindenkire. Rengeteg olyan filmes csapat létezik ugyanis, akik a forgatás alatt nemhogy baráti, de már-már családi viszonyt alakítottak ki egymással. Azóta is tartják a kapcsolatot, sőt, a közös munka alatt állandóan együtt lógtak, és erről nem kevés fotó is készült.
Lássuk, kik azok, akiket egy film vagy sorozat forgatása egy családdá kovácsolt!
Hogy tetszett a cikk?
október 8
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.