Autóval ütközött Fülöp herceg – a brit királynő 97 éves férjének járókelők segítettek kimászni a felborult autóból
Forrás: Getty Images (a kép 2018 tavaszán készült)
május 17
Csütörtök délután a 98 éves Fülöp herceg éppen egy környékbeli országútra készült kihajtani, amikor nekiütközött egy másik autó.
A herceg terepjárója felborult és arra járó környékbeliek segítették ki a herceget belőle.
A másik autó két utasa könnyebb sérüléseket szenvedett. Őket kórházba szállították és ellátták, majd elengedték mindkettejüket. A herceget visszaszállították a sandrighami kastélyba, ahol orvos megvizsgálta, és semmilyen sérülést nem talált nála.
A norfolki rendőrség közleménye szerint a szonda mindkét sofőrnél negatív eredményt produkált.
A hercegi terepjáró igencsak megsérült, komoly karcolások és horpadások keletkeztek rajta és minden tele volt üvegszilánkkal a szemtanúk szerint, noha „páncélozott” járműről van szó.
Hihetetlen, hogy bárki épségben megúszhat egy ilyen ütközést. Még egy 30 éves ember esetében is csoda lenne, hát még egy 97 éves embernél
– mondta a Telegraphnak egy szemtanú.
Fülöp herceg világéletében nagy rajongója volt az autóknak és a mai napig szívesen vezet, ha lehetősége van rá. 2016-ban a windsori királyi rezidenciára látogató Obama házaspárt is Fülöp herceg fuvarozta a helikoptertől a kastélyig.
A herceg érvényes jogosítvánnyal rendelkezik, amit a brit törvények értelmében háromévente megújítanak.
Erzsébet és Fülöp herceg rendszeresen vezetnek a királyi rezidenciáik környékén, ha nem hivatalos eseményre tartanak. A galériában találtok néhány fotót a régi időkből és a közelmúltból...
fotók: Getty Images
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.