Megszálltuk és szétfutottuk Visegrádot: ilyen volt az idei őszi futótáborunk
május 18
A Generali a Biztonságért Alapítvány által támogatott Runner's World futótáborban immár három edző, Sipos Fanni, Szántó Nelli és Markocsán Sándor várta a lelkes futókat, első nap egy kis ismerkedős tempóváltással készültek, hogy felmérjék a résztvevők edzettségi állapotát. Utána pedig igencsak változatos edzéseken vehettünk részt: volt terepfutás a Spartacus-ösvényen, emelkedős sprint a Salamon-toronynál, lépcsős edzés, fartlek, core-erősítés és persze alacsonyabb intenzitású, lassabb futás is. A cél az volt, hogy mindenféle edzéstípussal megismerkedhessenek a futók.
A futóedzések mellett nem maradhattak el az előadások sem, Rajnay Kata gyógytornász az instabil eszközök fejlesztő hatásairól és a hengerezésről okította a csapatot, MacPherson Éva a gyógyító táplálkozásról, dr. Menczel Zsuzsa pedig a testedzés függőségről beszélt. Sipos Fanni a teljesítménydiagnosztikát mutatta be, és a tábor minden napján állapotfelmérést végzett, Kalovits Gábor pedig Saucony cipők technológiájáról adott elő és tesztcipőkkel is készült.
Az 5 nap végére szuper csapat kovácsolódott a futókból, amihez az edzések mellett a közös wellness-ezések és szombat esti buli is hozzátett. Jövőre te is velünk tartasz?
A további képeket itt nézheted meg:
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.