Ilyet még nem láttál! George Lucas és Baby Yoda hivatalosan is barátok
október 4
Mivel a második évad a rajongók legnagyobb bánatára csak ősszel fog érkezni, addig muszáj a készítőknek fenntartania az érdeklődést. Főleg, hogy az évad befejezését követően több százan mondták vissza a Disney+ előfizetésüket. Ezek után joggal hihetnénk azt, hogy mire megérkezik a sorozat folytatása már teljesen a homályba vész az egész. Jon Favreau, a sorozat készítője viszont tett róla, hogy ne történjen ilyen.
Azt nem tudni pontosan, hogy George Lucas, a Star Wars szülőatyja miért látogatott el a második évad forgatására, de az biztos, hogy még sosem készült róla olyan kép, amely felrobbantotta volna a közösségi oldalakat. Természetesen a rendező bármennyire is elismert a szakmájában, a lájkokat minden bizonnyal Baby Yoda-nak köszönhette, akit a karjába vett. A pillanatot pedig Jon Favreau rögtön meg is örökítette, hogy ezzel is elhintse mennyi minden vár még azokra, akik hűségesen kitartanak őszig.
Baby Yoda egyébként pár hónap alatt a popkultúra legkedveltebb alakjává nőtte ki magát, holott még mindig semmit nem tudni a származásáról és arról, hogy pontosan miért fáj a foga mindenkinek rá.
Ha nem tudod mivel lepd meg a Star Wars-rajongó barátodat, akkor kattints a galériára!
Hogy tetszett a cikk?
október 4
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.