Négy az egyben: Gigi Hadid egy összeállításon belül mutatja be a szezon trendjeit!
Forrás: allure.com
május 16
Gigi Hadid Gigi Hadid modell 124cikk 18galéria 3videó Még több róla ot egyáltalán nem zavarja a hűvösebb időjárás, hiszen télen is örömmel villantja meg egy-egy testrészét. Az alábbi szettet elnézve valószínűleg úgy gondolta, hogy ha már rétegesen felöltözött, egy kis hasmutogatás simán belefér az összeállításába – és milyen igaza volt!
Csakhogy ez nem akármilyen kombináció! Míg első ránézésre egy egyszerű összeállítást láthatsz, addig jobban megfigyelve a gyönyörű modell napjaink legnépszerűbb trendjeit egyesítette egy szetten belül. A nadrág ráadásul még egy kis vadnyugati érzést is kelt bennünk azzal, hogy többféle anyag keveredik rajta.
Soroljuk is, hogy milyen trendeket visel a modell!
1.) A fűzős nadrágok még mindig ott vannak az élvonalban, így nem számít, hogy éppen felül kötős, elől vagy éppen oldalt, mert minden változatban ütős lehet.
2.) A nadrág nyomokban latexet is tartalmaz, ami szintén jó befektetésnek ígérkezik. Na meg inkább télen kísérletezz és bugyoláld magad ebbe az anyagba, mint nyáron.
3.) Tény, hogy a garbója kicsit rövidebb a megszokottnál, alatta mégis ott lapul egy másik ruhadarab. Ezt pedig nyugodtan lekoppinthatod te is, azaz nem gond, ha a legalul viselt top kicsit hosszabb, mint a garbód.
4.) Farmerdzsekijét nemcsak csillagok, hanem graffiti-feliratok is díszítik, és mindezen felül még szaggatott is. Azt gondoljuk, ennél többet nem is kell mondanunk!
Egy szó, mint száz, idén télen ne menj el szó nélkül egy ilyen nadrág mellett. Egy kis sorbanállást a próbafülkénél megér. És ki tudja, még az is lehet, hogy tökéletesen passzol rád is!
Galéria / 10 kép
Tekintsünk egy kicsit a jövőbe: 2018 egyik legnagyobb slágere a levendulaszín lesz!
Hogy tetszett a cikk?
május 16
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.