Egy lány photobombolta a híres emberek Golden Globe-os fotóit: az internet pedig imádja őt
május 18
Magyar idő szerint hajnalban zajlott le a 2019-es Golden Globe-díjátadó, és bár voltak fergeteges pillanatok és örömkönnyek, az internet saját maga is megválasztotta az est sztárját. Ez a személy pedig egy fiatal modell volt, aki végigphotobombolta a sztárok vörös szőnyeges képeit!
Kelleth Cuthbert modellként dolgozik, most pedig a Fiji cég vette fel őt azért, hogy a hírességeknek vizet adjon körbe a vörös szőnyegen. A lány pedig nagyon is komolyan vette a dolgát, hiszen ott volt az összes sztár mellett; még akkor is, amikor nem feltétlenül volt rá szükség. A Twitterezők figyelmét pedig azonnal felkeltette az ismeretlen modell, aki minden fotón ott mosolyog!
Sokak szerint a lány nagyon jól csinálta a munkáját, hiszen sikerült még ezzel a melóval is a középpontba kerülnie. Sőt, egyesek szerint simán lehet, hogy ezzel vív ki magának a későbbiekben még nagyobb hírnevet. Hiszen olyan sztárokkal sikerült így közös fotót készítenie, mint Idris Elba, Kaley Cuoco és Richard Madden
A többi vicces, photobombolt fotóért pedig kattints a galériára!
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.