A készítők a folytatásról beszélgetnek: Új részekkel térhet vissza a Gossip Girl!
május 16
Mark Pedowitz, a CW csatortna elnöke csütörtökön jelentette be, hogy tárgyalások folynak a Gossip Girl újraindítását illetően. A készítők még nem tudják, hogy lesz-e valami az egészből, ugyanakkor Josh Schwartz, a sorozat készítője elmondta, hogy az internet sokat változott a sorozat befejezése óta, ezért szerinte érdemesebb lenne Instagram-influenszerek szereplésével elkészíteni az új részeket.
“Ma már mindenki Gossip Girl.”
Tény, hogy 3 év alatt rohamtempóban fejlődött a világ, ráadásul a pletykákat ma már könnyebb megtalálni, mint akkoriban, ettől függetlenül sok izgalmat tartogathatnak az új epizódok.
Azt mondjuk nem tudjuk, hogy ha a régi szereplők térnének vissza, akkor Dan Humphrey le tudná-e magáról pucolni Joe Goldberg karakterét a You-ból, mindenesetre reméljük, tényleg lesz ebből valami.
Emlékszel még ezekre az ikonikus frizurákra a Gossip Girlből?
Hogy tetszett a cikk?
május 16
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.