Bejelentették, kik lesznek az idei Grammy-gála fellépői
április 20
Itteni idő szerint február 11-én rendezik meg az idei Grammy-gálát, de már lehet tudni néhány sztárfellépő nevét, ahogy azt is, ki vezeti majd a műsort.
A fellépők között olyan nevek szerepelnek, mint Post Malone (akit egyébként négy kategóriában is jelöltek), Cardi B, Camila Cabello, de Shawn Mendes is színpadra áll majd.
A gálát pedig nem más fogja vezetni, mint Alicia Keys Alicia Keys Énekesnő, Dalszerző, Színésznő, Producer 28cikk 1galéria 2videó Még több róla . Az énekesnő egy rövid videóval jelentette be, hogy ő lesz az este háziasszonya, amiben a férje és két gyermeke is szerepelnek.
A videó úgy kezdődik, hogy Aliciát felhívják, hogy felkérjék a szerepre, utána pedig az énekesnő a családjával is megosztja a fantasztikus hírt. Ezt követően elmegy ruhát választani, de magukról a díjakról is látható néhány felvétel.
Alicia Keys Alicia Keys Énekesnő, Dalszerző, Színésznő, Producer 28cikk 1galéria 2videó Még több róla egyébként 15 Grammy-díjat nyert a pályafutása alatt, legutóbb 2014-ben lett övé a legjobb R&B albumnak járó arany gramofon.
Az idei jelöltek között pedig olyan nevek szerepelnek, mint Ariana Grande, Lady Gaga, Drake, az Arctic Monkeys és Dua Lipa.
Kíváncsian várjuk, idén kik lesznek azok a tehetséges előadók, akik megkapják a díjakat!
Láttad már, mennyire szép Alicia Keys Alicia Keys Énekesnő, Dalszerző, Színésznő, Producer 28cikk 1galéria 2videó Még több róla smink nélkül?
Hogy tetszett a cikk?
április 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.