Kilenc jel, hogy halogatós típus vagy és észre sem veszed
április 20
Halogatás az élet megrontója. Tudom, Csokonai Vitéz Mihály az ábrándozásról beszélt inkább (rokon fogalmak amúgy). Elképesztően sok időt – hovatovább energiát és pénzt is – vagyunk képesek kihajítani az ablakon csak azért, mert félünk nekikezdeni a legnehezebb feladatainknak. Igen, merthogy a halogatás legfőbb oka a félelem. Ezt számtalan szakértő alátámasztja – ha szeretnéd még egy kicsit halogatni a fontosabb teendőidet, akkor olvass még itt a halogatásról. Amikor éppen lázasan teszem a semmit (vagy valami kevésbé létfontosságú dolgot), hogy ne kelljen belekezdeni a Nagy Feladatba, akkor jobb, ha legalább felismerem vagyok vele, hogy félek tőle. Attól félek, hogy
- nem leszek képes a végére jutni
- hogy belebukom
- hogy gyötrelmes lesz végigcsinálni
...és mindez akár igaz is lehet, sőt, minél később kezdek neki, annál nagyobb valószínűséggel igazolódnak be a balsejtelmeim (mert kevesebb idő lesz rá és fáradtabb is leszek, mintha rögtön ezzel indítottam volna a napot).
Szóval jól tudom, milyen érzés ez. Úgyhogy itt egy pár jel, amiről, ami engem illet, már felismerem, hogy valami nem stimmel. Remélem, kedves olvasó, nem veszel belőle mindent magadra, legalábbis ami nem a te inged:
Hogy tetszett a cikk?
április 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.