Harper Beckham is követi az év kedvenc frizura trendjét
május 19
Ha az ember két igazi divatikon gyermeke, akkor bizony folyton ismerni kell a friss trendeket, és ezt Harper Beckham is tudja, pedig még csak 7 éves. Az imádnivalóan gyönyörű kislány eddig hosszú, szőke hajjal olvasztotta meg a felnőttek szívét, most pedig túlvan első nagy frizuraváltásán.
Új sérójójával nem csak anyukájának korábbi frizurás énjére emlékeztet, és nem is csak azt vettük rajta észre, hogy az év legkedveltebb frizuráját, a bobot tökéletesen viseli ilyen fiatalon is, hanem azt, hogy kiköpött mása lett a világ egyik legelismertebb divatgurujának, Anna Wintournak.
A Londoni Divathéten mutatta be először új frizuráját Harper, és teljesen ellopta a show-t, mikor a Beckham-család megérkezett a divatbemutatóra. Nagyon élvezte a divathét nyüzsgését, és láthatóan boldog volt, hogy őt is sokan fotózzák. Hát hogyne fotózták volna, hiszen épp frizurája ihletője, azaz Anna Wintour mellett foglalt helyet. Ezt a képet nézd:
Minden Beckham, és persze Anna Wintour elragadtatva tapsolt, mikor a divathéten bemutatták Victoria Beckham új kollekcióját. Persze, a nap fénypontja egyértelműen Harper haja volt.
Azt láttad már, Victoria Beckham milyen remek sportkollekciót tervezett? Nézd meg a galériát.
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.