Harper Beckham gardróbja nem olyan, mint sok más híres gyermeké
május 19
Ilyenek például Beckhamék, akik legalább annyira ismertek az egész világon, mint maga a királyi család. Az egykori Spice Girl, Victoria, és az ex-focista David Beckham szerelmének legkisebb gyümölcse, Harper Seven már 7 éves, de még így is nyugodt szívvel versenybe szállhatna egy mini-stílusversenyen.
Bár Harper a legnevesebb divatheteken is részt vesz szülei oldalán, és az első sorból nézi végig anyukája bemutatóit, összeállításai mégis egyszerre hétköznapiak és elegánsak.
Victoria és David a legjobban öltözött sztárok listáját erősítik, de mégse próbálnak meg gyerekükből egy mini "It girlt" kreálni; meghagyják inkább a maga bájos keretei között, hiszen lesz még bőven ideje arra, hogy a legmenőbb szettekben hódítsa majd meg a divatheteket és a nagyvilág utcáit. Addig pedig élvezi a gyerekkor gondtalan perceit, és talán ez a legfontosabb.
Az megvan, hogyan reagált Harper, amikor megtudta, hogy anyukája egykor Spice Girl volt?
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.