Vége a színjátéknak! Harry herceg kendőzetlenül beszélt arról, milyen a kapcsolatuk most Vilmossal
május 8
A két testvér, Vilmos és Harry herceg mindig is a világ kedvencei voltak. Diana hercegné két csodás fiának életét az első pillanattól kezdve követte a világsajtó, sírtunk, mikor szomorúak voltak, és velük együtt örültünk amikor kellett. Egy ideje azonban arról pletykálnak, hogy Harry herceg és Vilmos közé éket vert a szerelem. Katalin és Meghan csatározásai már-már legendásak, és bizony a hercegnék nem is igen titkolják, hogy nem lettek öribarik az elmúlt két évben. Hogy ez hogyan hatott Harry és Vilmos kapcsolatára, nos Harry most őszintén mesélt erről az időszakról.
Harry & Meghan: An African Journey, ez a neve annak a frissen kikerült dokumentumfilmnek, ami a pár afrikai utazása alatt készült, ám sok más dolog mellett Harry most Vilmosról is beszélt:
Külön utakon járunk most, de mindig ott leszek neki, és tudom, hogy én is bármikor számíthatok rá.
- nyilatkozta Harry.A herceg emellett azt is elárulta, hogy szerinte a munka az, ami most leginkább szerepet játszik abban, hogy eltávolodtak egymástól, hiszen mind a ketten nagyon elfoglaltak, de elismerte azt is, hogy családjuk most hatalmas nyomás alatt van, ami nem segít a helyzeten.
A testvéreknek ugyanúgy vannak jó napjaik, mint rosszak.
- tette hozzá.És ez milyen igaz!
Hogy tetszett a cikk?
május 8
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.