Harry hercegnél betelt a pohár: nyilatkozatot tett közzé Meghannal kapcsolatban
május 18
Ha egy kicsit is olvasod a híreket, talán szembejött már veled az, hogy a sajtó az utóbbi időben több dolog miatt is kritizálni kezdte Meghan hercegnét. Noha ő mindig mosollyal az arcán áll a kamerák elé, a róla szóló hírek elég mélyen felzaklatták, és Harry herceg úgy döntött, ezt nem nézi tovább. Ezért egy hivatalos nyilatkoztatot tett közzé tegnap este, amiben elmondta, hogy pert indít egy külföldi lap ellen, akik valótlan információkat közvetítettek feleségéről, és ezzel rossz fényben tüntették fel őt.
Sajnos a feleségem lett a legutóbbi áldozata a brit sajtónak, ami úgy folytat lejárató kampányt egyes személyek ellen, hogy bele sem gondolkodnak a következményekbe - gonosz kampányokat, amelyek az elmúlt egy évben a tetőfokára hágtak, a várandóssága alatt, és miközben újszülött fiunkat nevelte.
Harry herceg elmondta, hogy a brit sajtó tisztában volt azzal, hogy az általuk fabrikált történeteket ők nem cáfolhatják meg, így ezt használták ki. Azonban pár hónapja már dolgoztak azon, hogy felvegyék velük a küzdelmet, és most végre hangot adhatott véleményének. A herceg nehezményezte, hogy személyes jellegű üzeneteket, leveleket tettek közzé, megsértették a privát szférájukat, és ő attól fél, egy nap a történelem megismétli önmagát.
Noha nem biztos, hogy ez a legbiztonságosabb cselekedet, ez a leghelyesebb. Mert a legnagyobb félelmem az, hogy a történelem megismétli önmagát. Láttam, mi történik, amikor valakit, akit szeretek, olyan mértékben eladnak, hogy már nem kezelik, vagy tekintik valós személynek. Elvesztettem az anyukámat, és most azt kell néznem, hogy a feleségem válik áldozatává ugyanannak az erőteljes hatásnak.
A végén Harry herceg pedig megköszönte a nyilvános támogatásokat, és hozzátette, hogy bár nem feltétlenül látszik, de szükségük van a pozitív megerősítésre.
A közlemény óta ma reggel jelent meg Harry és Meghan először a nyilvánosság előtt. A legfrissebb képeket a galériában találod:
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.