Ezt imádni fogod: az elmúlt évek egyik legnagyobb trendje végre a cipőket is meghódította!
május 8
Amikor a lyukacsos és átlátszó felsők megjelentek a divatheteken, még senki sem gondolta, hogy az őrület rövidesen folytatódik. Arra pedig még kevesebben számítottak, hogy a neccharisnya akkora siker lesz, hogy nem csak a szakadt farmer alatt állja meg a helyét, hanem önálló darabként is szoknyával párosítva. És itt még nincs vége a történetnek.
Az elmúlt évek tapasztalatait leszűrve szinte már számítottunk rá, hogy a cipők világában is megjelenik ez a trend, és így is lett. Már az őszi-téli kollekcióban is feltűntek olyan lábbelik, amelyek meglobogtatták a tavaszi-nyári folytatás esélyét, és idén ez nagyobb siker lesz, mint valaha. A Dior és a Chloé a magasabb szárakban látja a fantáziát, a Céline viszont inkább a nyári "alapoknál" maradt.
Úgyhogy ne lepődj meg, ha rövidesen egyre több helyen találkozol a "fishnet" témával, hiszen nemsokára ez lesz a szezon egyik kedvenc darabja. Ha pedig nyitott szemmel jársz, egyes boltokban már rá is bukkanhatsz ezekre a darabokra.
Az utóbbi időben pedig egy másik trend is hódító útjára indult!
Hogy tetszett a cikk?
május 8
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.