Hosszú Katinka hatalmas elismerést kapott: a díjat egy igazán különleges ruhában vette át
május 17
Hosszú Katinka már számtalan alkalommal bebizonyította, hogy mennyire tehetséges sportoló, most pedig újabb méltó elismerésben volt része. Tegnap este átvehette ugyanis az év európai női sportolójának járó díjat, amit ráadásul Charles Camenzuli adott át neki; ő tavaly 200 és 400 méter vegyesen lett világbajnok.
A kitüntetést pedig Hosszú Katinka a Facebookon és Instagramon is megköszönte, és elmondta, hogy igazán nagy elismerés volt számára, hogy ő lett az év európai női sportolója. Az eseményre egy rózsaszín árnyalatú, elegáns ruhát választott, hozzá hasonló színű cipőt, az összkép pedig tényleg hibátlan volt!
Gratulálunk Hosszú Katinkának, megérdemelte a díjat!
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.